Halihalló! Szerencsésen megérkeztem Brightonba tegnap este felé. Késéssel indult a repülőgépem Ferihegyről, gondolom a hó miatt csúszhatott be plusz fél óra, de annyira örültem az utazásnak, hogy semmi sem tudta volna elrontani a kedvem és a gép sem zuhant bele a La Mancheba. 
Út közben azon gondolkodtam, hogyha véletlenül lenne nálam egy ejtőernyő és hozzá megfelelő öltözet, vajon ki mernék-e ugrani 11582 méter magasságból? Persze mégha lett volna bennem egy cseppnyi vér Travis Pastranaból, akkor sem lett volna jó ötlet. A kinti hőmérséklet -62°C volt. Így hát kevés alvással és olvasással próbáltam elütni az időt. Anglia felett, London felé a gép megkezdte az ereszkedést, ami számomra folyamatos szédülést eredményezett. Egyáltalán nem voltam rosszul, de a vérnyomásom tuti egyszerre zuhant lefelé a repülővel. Az egyik fiatal hölgy utast jobban megviselhette a dolog, mert kétszer is hátra sietett a mellékhelyiségbe. Ahogy haladt felém a folyosón, drukkoltam, hogy ne hánnyon arcon, mert elég sápatag volt és a szemei olyanok voltak, mint Fester bácsinak az Addams Familyből. Szóval. Leszálltunk. A Gatwick is elég nagy repülőtér. Csak az 15 perc séta volt, amíg odaértem a poggyász keringetőig.
Utána még folyosó, folyosó, bal kanyar, jobb kanyar és kinn is voltam az előcsarnokban, ahol nővérem, Csilla már várt. Onnan még séta, liftezés, forgolódás és fenn is voltunk azon a buszon, ami átvitt bennünket az északi terminálról a déli terminálra, ahol a vonatállomás is található. Ott megvettük a Brightonba szóló jegyet és egy újabb sétával kombinált lépcsőzéssel lenn is voltunk a pályaudvaron. 10 perc múlva jött a vonat. Mindeközben arra gondoltam, hogy ez otthon, Budapesten miért nem működhet hasonlóképp? Valószínű, ha régebb óta élnék Angliában, feltűnnének az itteni hibák is, de most mindezt egy utazó, egy túrista szemével próbálom értékelni. Úgy látom itt jellemző a kiváló szervezettség, a tisztaságra való odafigyelés, a logikus tervezés, az utasbarát tájékoztatás, a figyelmesség...stb. Nem az fogad, mint odahaza. Az hogy szarba lépek, hogy bármerre nézek minden össze van firkálva, hogy terjeng a hugyszag, letarhálnak, elütnek és beszólnak, hogy büdös, fűtetlen és retkes tömegközlekedési járatokkal kell utaznom. Míg otthon az a legnagyobb probléma, hogy a járatok bekamerázásával megsértik az utazó személyiségi jogait, addig itt mindenki örül a dolognak, mert addig is elkerülik a vandalizmust. Eközben otthon mindent szarrá rongálnak. Gratulálok. Budapest az itteni körülményekhez képest egy teletömött retkes kukára emlékeztet. Amúgy alig várom már, hogy keresztül-kasul bejárjam Brightont. Érezhetően pezseg a kultúra, nincsenek úgy elcsórósodva az emberek, mint otthon. Egy raklapnyi designer boltot láttam, kiállítást is szeretnék megnézni, fotózni, sétálni, lemenni a tengerparta, sört inni. Az is tetszett, hogy reggel nem a szarkák idegesítő krákogására ébrettem, hanem a sirályok vijjogására. Jobban esett a fülemnek. Most épp a Sussex-i egyetemen ülök nővérem laborjában, mögöttem dolgozik, ha jól értettem ionizált molekula detektort épít a csoportjával.