A szombati napsütéses tavaszi idő után vasárnap borult, hideg és szeles napra ébredtünk. Fintorogva néztünk ki az ablakon, nem örültünk a rossz időnek, mert ma lett volna az első olyan nap, amikor Csillával egy jó nagy sétát teszünk a városban, mindenféle sietség és egyéb elfoglaltság mentesen. Sebaj. A lehetőség adott volt, csak az idő nem volt kedvező. Azt, hogy mikor ébredtünk fel nem tudom, de biztos megint későn, mert csak délután indultunk el. Komolyan, amióta kijöttem Brightonba, napról-napra egyre álmosabb vagyok. A North és a South Lane felé vettük az irányt, onnan pedig a tengerpart felé.
Közben a bevásárlóközpontot is útba ejtettük, majd Csilla kitalálta, hogy üljünk be az Odeon moziba. Nem értettem miért akar filmet nézni, amikor nem ezt beszéltük meg. Ő azt mondta, nem is filmet nézni megyünk, meglepetés, sokkal jobb lesz. Kíváncsi voltam, vajon mit talált ki? Szinte mindenre gondoltam, amit egy mozi területén csinálni lehet, de arra nem számítottam, hogy masszírozó fotelba fogunk ülni egy fontért. Mindenki más popcornnal és üditővel rohangált, jöttek-mentek az emberek, mi meg hosszú percekig masszíroztattuk magunkat a mozi területén. Vicces volt. Korábban nem hittem, hogy egy gép képes annyira ellazítani valakit, mint egy humán erő, de kellemesen csalódtam. Frissen, egyenes háttal és fájó pontok nélkül szálltam ki a fotel szorításából, amihez társult egy kellemes bizsergés a fejemben. A mozit elhagyva sétánkat a tengerparton folytattuk, aztán onnan felmentünk a Brighton Pierre.
Előző nap este már jártam itt, csináltam néhány fotót is és kipróbáltam a szerencsémet a játékkaszinóban. Majdnem nyertem egy iPod Shufflet, de az az ostoba markoló játékgép inkább arra lett kitalálva, hogy a lehető legprecízebben se tudjon semmit felemelni, csak elemelni a hülyék pénzét, akik mégis kipróbálják az ilyen és ehhez hasonló masinákat. Még világos volt, de a nap már lefelé haladt, mégis annyi időnk még volt, hogy kényelmesen körbe járjuk a Piert, nézelődjünk, fotózzak, fánkot együnk, megnézzük a Pier végén a vidámparkot.
A szellemvasútra fel is ültünk. Jó móka volt, de kezdett ránksötétedni és az idő is hüvösödött, így hátat fordítottunk a Piernek és a játékkaszinón keresztül elindultunk vissza a part felé. Ekkor fedeztem fel egy újabb markolós játékgépet, amit előző este nem vettem észre. Egyforma plüss medvék ültek vagy épp az oldalukon feküdtek az üveg kalitkában, de ezek különleges medvék voltak ám. Attól különlegesek, hogy ezeket a medvéket sehol máshol nem lehet megvásárolni, csakis a Brighton Pieren lehet megnyerni. A medvéken van egy kapucnis póló is, amin a gyártó cég egy finom hímzéssel tanusítja a medve eredetét: "I was won on Brighton Pier". És ha ez még mind nem elég, a leendő játékost leginkább a medvék fülére csiptetett igazi angol öt fontos csábíthatja el. Paultól később megtudtam, hogy szinte lehetetlen megnyerni a medvéket -hasonlóképp minden mást is a markolós játékgépekből-, ugyanis a fogó karok direkt gyenge fogásra vannak beállítva. Tehát, ha szerencsém van, jól irányítom a szerkezetet és még a fogó karok is láthatóan rámarkolnak a tárgyra, akkor is kicsúszik a nyeremény a karmok közül, mert nincs bennük szorító erő. Valahogy így jártam az iPoddal is. Ám most az egyszer másképp alakult minden. Három-négy percig csak azzal voltam elfoglalva, hogy melyik medvét pecázzam ki, meddig, hogyan irányítsam a markoló szerkezetet, hol lenne a legideálisabb rámarkolni a játékra. Fejben újból végig vettem lépésről-lépésre mindent, aztán bedobtam az ötven pennys érmét. A szívem hevesen zakatolt az izgalomtól, Csillának hasonlóképp mellettem. Ujjamat ráhelyeztem az irányítógombra és belevágtam. Egy óvatos mozdulat előre, közben rohan a harminc másodperces időkorlát, majd finoman elindítom a kart jobbra, egészen a tervezett pontig. Fenébe! Elcsúszott. Nem a medve feje fölött állítottam meg a markolókart. Biztos a plüss játék oldalát fogja érni. Figyeltük mi lesz. Érezhetően lelassult az idő, ahogy vártuk mi fog történni. A markolókar elindult lefelé és ahogy előre sejtettem a medve oldalát érte. Kész! Feldöntötte és egy teljesen szerencsétlen pózban markolt rá a lábára és félig a testére. Hát ezt buktuk. A karok összezártak és a szerkezet megindult vissza felfelé. És ebben a pillanatban alig hittük el, amit látunk. A medve a karok között maradt és többé nem esett vissza a többi játék közé. Megnyertük! Elsőre!
Hazafelé elég sokan megbámultak a játék miatt. Jót vigyorogtam az egészen. Soha nem nyertem még semmit. Besötétedett és már elég éhesek voltunk mindketten. Mi mással koronázhattuk volna meg a napot, mint egy kiváló steakkel és egy finom sörrel. Ezt már napok óta terveztük és végre, eljött rá a megfelelő alkalom. Csilláék lakásától nem messze -úgy 5 perc sétára- a The Dover Castle nevű pubba mentünk, mert nővérem és többek véleménye szerint is ott készítik legfinomabban a steaket és a hozzá illő körítést. A hely páratlanul elegáns és hangulatos. Mikor megérkeztünk nem volt szabad hely. Úgy nézett ki, hogy a bárpultnál ülve kell majd elfogyasztanunk a vacsorát, de szerencsére öt perc után távozott egy társaság és ott hagytak nekünk szabadon egy nagy és kénylemes bőrkanapét a kandalló mellett. Lecsaptunk rá. Nem sokkal később hozták is a vacsoránkat, ami tényleg fenséges volt. Nem tudom szavakkal leírni mennyire ízletes és omlós volt a hús. A szakácsnak a maximális tíz pont érte. A köret is kiválóan sikerült. A zöldség a párolás mellett ropogós maradt, a krumplifánk nagyon finom lett, az öntet fantasztikus íze pedig tökéletesen passzolt mindenhez. Nem vagyok biztos benne, hogy ettem-e már valaha steaket, így összehasonlítási alapom nincs, de az biztos, hogy ha ismét Brightonba járok, ide biztos beülök mégegyszer.
Kommentek